BAGOLYVÁRI BERNI KENNEL

Kiskunfélegyháza

Köszöntöm a honlapomon !

Bővebben a http://www.bagolyvariberni.hu honlapon !

Pesti-Kurucz Gabriella vagyok, Bács-Kiskun megyében,Kiskunfélegyháza városban élek a kis családommal. 



Kiskorom óta imádom az állatokat, főleg a kutyákat, azonban tekintettel arra, hogy folyamatosan emeletes lakóházban éltem, nem tarthattam. Három évvel ezelőtt sikerült az 1 hold földterületen lévő családi házunkat felépíteni és azonnal vettem egy berni pásztort, a BRUNO-t, majd egy évre rá a LUSZY-t, mondván a BRUNO ne unatkozzon otthon egyedül, ha dolgozunk. Bruno és  Luszy ugyan nem rendelkezik törzskönyvvel, a szüleik azonban igen. A törzskönyv ekkor még azonban egyáltalán nem volt szempont, hiszen tudtam, jó helyről, betegségektől szűrt ősöktől származnak és nekem ez személyükben a hűséges társ szerep betöltéséhez tökéletesen elég volt.

Nevelésük során még jobban a szívemhez nőtt ez a kutyafajta, s mivel már a tartási feltételek is adottak, ezért  határoztam el, hogy berni pásztor kutyatenyésztésbe kezdek. Már tudom, hogy nem kis feladat és komoly odafigyelést, szakértelmet, szabadidőt, gondoskodást, türelmet igényel, de imádom őket és ezt a szeretetet, valamint az általuk kapott viszont szeretetet, ragaszkodást úgy érzem soha senki nem veheti el tőlem.

Elsőként  a győrújbaráti Baráthegyi-berni kennelből kiválasztottam két gyönyörű kislányt,  Baráthegyi-berni CARMEN-t (BIANKA), valamint Baráthegyi-Berni DORISZ-t (DORKA), majd egy szuper bernifiú után néztem, így sikerült Lengyelországból importálnom a Tasmanska Elitte kennelből a meseszép ODYN-t. Mindhárom „gyerkőcöm” kitűnő ősökkel rendelkezik, baby kategóriában mindannyian többször nagyon ígéretes minősítést kaptak és bízom benne, hogy nincs megállás.-:) Természetesen ők kennelem alapító tagjai.

Rövid távú (1-2 éven belüli) elképzelésem – már folyamatban van - még egy kutyapanzió létrehozása, ahová nagy-nagy szeretettel várom majd az ideiglenes „kényeztetésre, gondoskodásra” érkező kutyusokat. Többször tapasztaltam – tekintettel arra, hogy első kutyáimat mindenfelé vittem magammal kirándulni -, hogy a szállodai szobában csak kínszenvedés nekünk és a kutyusnak is az együttlét, főleg a testméretük miatt – így  azok



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 1
Heti: 4
Havi: 67
Össz.: 11 979

Látogatottság növelés
Oldal: Bemutatkozás
BAGOLYVÁRI BERNI KENNEL - © 2008 - 2024 - bagolyvaribernese.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »